Hálátlan téma az orvosi hálapénz: az egészségügy szinte belügynek, a páciensek húsba, illetve pénztárcába vágó és megoldandó feladatnak tekintik. Az érintett orvosok véleménye ritkán hallható.

„A hálapénz fő oka az egészségügyben jelentkező hiány!“ – olvasható Dr. Kovács Zsuzsa, a magyar egészségügy helyzetét feltáró könyvében. Kétségeink eloszlatására a szerző részletezi, miben van hiány. Hiány van eszközökben, műszerekben, helyenként hiány van jó képességű orvosokban, hiány van gyógyszerből, kielégítő élelemből, az utókezeléshez szükséges fizikoterápiás szolgáltatásokból, hiány van korszerű felszereltségű, nyugalmat biztosító szobákból, helyenként és időnként hiány van kórházi ágyakból is.

A fentieken kívül
a hálapénz megszüntetéséhez hiány van akaratból is. Ezen kívül hiányzik a különféle ellátást lehetővé tevő egészségbiztosítók tucatja. Ha lenne egy-két tucat betegbiztosító, lenne választási lehetőség, kinek melyik társaság kínálata, szolgáltatási ajánlata felel meg legjobban. Az aktív dolgozók bizonyára az ingyenes szűrővizsgálatokra érvényes utalványokat, a nyugdíjasok a szélesebb körű, ápolást is magában foglaló betegbiztosítást részesítenék előnyben. Megint mások a kisebb szobákban való kórházi elhelyezést tekintenék elsődleges szempontnak.

Szinte minden téren jellemző az anyagi forrás hiánya. Ha nem jut elég pénz kórházfelújításra, nem könnyű kettő-négyágyas szobákban szabad ágyhoz jutni, mivel az elnevezést hűen tükröző, sokágyas kórtermek vannak túlsúlyban. Ha nincs elegendő kisebb szoba, csak túldimenzionált kórtermek, akkor a páciens vagy hozzátartozója anyagi áldozatra is képes a gyógykezelés alatti nyugalom biztosításáért. Tudjuk: a személyes előny mindenkor mások hátrányát jelenti. Fejlettebb társadalmakban az anyagi előnyszerzés ezen fajtája korrupciónak minősül. Teljes joggal, mert az is.

Ha korszerű és megfelelő
mennyiségű élelmezésre nem jut elegendő anyagi fedezet, nem kielégítő a kórházi ellátás. A látogatók köztudottan pótolják: akarva-akaratlanul is. Ha a kórháznak nincs elegendő pénze gyógyszerre, a hozzátartozók beviszik a beteg otthoni gyógyszereit, holott ez utóbbi nem is logikátlan elvárás, mert nem minden beteg tér haza a kórházból. Következésképpen kevesebb fölöslegessé váló gyógyszert, vagyis veszélyes hulladékot kell megsemmisíteni. Ugyan nem biztos, hogy minden fölöslegessé váló gyógyszert feltétlenül meg kellene semmisíteni, ha lenne valamilyen „gyógyszersegélyegylet“, kórházakban rendszeresített szórólapokon megadott címekkel, ahova el lehetne juttatni a távolabbi lejárati idejű, még felhasználható tablettákat, cseppeket. Tettrekész nyugdíjasoknak a szervezet önkéntes munkatársaként értelmes és hasznos tevékenység lenne a gyógyszerek szortírozása és kisebb-nagyobb csomagok készítése. A határon túli kórházak örömmel fogadnák a lepecsételt küldeményeket, mert a pénzszűke okozta gyógyszerhiány őket is súlyosan érinti. A gyógyító csomagokkal olyan segélyben részesülnének az ottani egyészségügyi intézmények, ami szinte senkinek nem kerülne semmibe. A költséges megsemmisítés elkerülésével pedig mindenki jól járna.

Biztosan sokan emlékeznek még, hogy Nyugat-Európából mennyi gyógyszer, kötszer, kerekes szék és kórházi felszerelés jutott el Magyarországra a rendszerváltozás után. E hagyomány folytatása azokra vár, akik megismerték az efféle adományok pozitív hatását, mivel részesültek benne. Azóta kissé keletebbre szorult a rászoruló kórházak köre, ahol szintén hathatós segítség lenne az esetenkénti gyógyszercsomag.

Az egészségügyben hiány
van belátásból, sajnos orvosi belátásból is. Az orvos minden további nélkül felír a láthatóan idős nyugdíjasnak kipróbálásra négy tablettát, amiből az önrész térítése négyezer hatszáz forintba kerül. A receptet kiállító orvos feltehetőleg régen elveszítette az ítélőképességét, vagy észrevétlenül nagyon eltávolodott a tényektl. Hab a tortán, hogy a kúra legalább három hónapos, a hat hónap valószínűbb. Egy negyedév alatt egy kisebb vagyon, egyetlen gyógyszerre. Lehetetlen, hogy csak pont az a gyógyszer használ, ami mellett vagy a fűtésszámlára nem jut, vagy sem ebédre, sem vacsorára nem telik hónapokig. Ki ne tudna hasonló esetekről beszámolni? Nem szabadna senkinek ennyire kiszolgáltatottá válnia.

Ki várná el a betegtol, hogy megmondja a kezelőorvosnak, neki erre a gyógyszerre nem telik? Sajnos inkább nem eszik, megvon magától mindent, de megveszi, mert bízik benne, hogy orvosa nemcsak az egyre agresszívebb gyógyszergyártók anyagi érdekeit képviseli, de a hozzá bizalommal fordulók valós lehetőségeit is mérlegeli. Ezen a ponton újfent élesen szembesülünk a hálapénz kérdésével.

Talán az orvosok egy része nem szakadna el annyira a hálapénz előnyéből származó, számukra ismeretlen valóságtól, ha megoldható lenne, hogy a még mindig alacsony orvosi fizetések nagyon rövid idon belül fokozatosan ismét megduplázódjanak. Általa felszámolható lenne a hálapénz hálátlan rendszere. Ha rendelkeznének munkájuk elismerésével arányban álló jövedelemmel, ha kiszámíthatóan stabil és legálisan adózott havi fix fizetésük lenne, amire lehet alapozni és hitelt felvenni, akkor meg lehet és meg kell szüntetni hálapénzt. Morális haszna is lenne: a hálapénzes kör tagjai (újra) megtanulnának egy behatárolt havi jövedelemből gazdálkodni. Pont úgy, mint pácienseik többsége.

Törvényesen, tendenciózus
közakarattal fel lehet számolni a korrupció egyik melegágyát, a reálisan adózó adófizetőknek dupla terhet, az államnak adókiesést jelentő láthatatlan jövedelmek akceptált és mesterségesen fenntartott rendszerét. Mihelyt a sok-sok évi tanulás és felelősségteljes munka arányának megfelelő díjazás szabályozása létrejön, állásvesztéssel járó szankciók kilátásba helyzésével és folyamatos ellenőrzéssel véget lehet vetni a mindkét fél számára megalázó helyzetnek. Az orvosok az átlagosnál magasabb életvitelt biztosító és hivatalosan nyomon követhető jövedelem birtokában egészségügyi alkalmazottként részt tudnának venni a tervezett kórházprivatiációban is, mert a bankoknál hitelképesek lennének. Ki tudná jobban, mibe kellene invesztálni házon belül, mint akik naponta megküzdenek a hiány következményeivel?

Miből telne
minderre? A fizetésemelések egyik pillére, illetve a betegbiztosítás folyamatos plusz forrása az élvezeti cikkekre, így a dohányárukra kiszabott adók, ezen belül is a megemelt jövedéki adó bevételének 50%-a lehetne. Az egészségkárosodás állami bevételéből egy rész visszaforgatása az egészségügybe praktikus, logikus és célirányos intézkedés lenne.

Másik bevételi lehetőség a nyugdíjak után is levonásra kerülő, az aktív keresőknél jutányosabb betegbiztosítás összegéből adódhatna. Átlagosan 10% nyugdíjas betegbiztosítást alapul véve a német modell szerinti megosztásban az állam, illetve a nyugdíjfolyósító intézmény és a jogosultak között a terhek fele-fele arányú vállalásával a megemelt orvosi fizetésekre havi rendszerességgel komoly összeg jutna. Bizonyos összeghatár fölött levonásra kerülne a nyugdíjakból is egy szinte szimbolikus, 5%-os betegbiztosítás. Egy bizonyos szint alatt az állami költségvetés a fenti rendelkezés folytán befolyó plusz adókból pótolná. Nyugdíjcsökkenés nélküli megoldásként az esedékes nyugdíjemelés mértékéből 5%-ot a betegbiztosítás számlájára utalhatnának. Mivel az egészégbiztosítás anyagi forrásaiban állandó hiány mutatkozik, a nyugdíjasok hozzájárulásával lélegzethez jutna a krónikusan alulfinanszírozott egészségügy.

A nyugdíjasok
gyakrabban szorulnak orvosi ellátásra, így hálapénz terén is ők képezik a legérintettebb korcsoportot. Annak tudatában viszont, hogy ezáltal teljesen megszűnne az orvosi hálapénz, az érintett nyugdíjasok többsége bizonyára nem berzenkedne a nyugdíjukat érintő 5%-os egészségbiztosítás levonása ellen sem. Pszichésen is meghozná gyümölcsét, ha a jóval magasabb szinten élő orvosok dotálása helyett hivatalosan vállalnának részt az egészségügy újkori reformjában, ami csökkenthetné bennük az eltartott érzést és visszaadná önbizalmukat. A tény, hogy soha senkinek nem kellene többé a levont betegbiztosításon túl orvosra gyűjteni vagy költeni, és azon sem kellene aggódni, elég-e egyáltalán, feltehetőleg meg is nyugtatná a kedélyeket. Korcsoporttól függetlenül mindenki nyugodtabban tekinthetne egy váratlan betegség elé is, mivel nem vinné csődbe a családokat sem az elődök, sem az utódok betegsége vagy kórházi kezelése, ha hálapénzt sem adni, sem elfogadni nem lehet.

A hálapénz eltörlése nemcsak a magukat mellőzöttnek érző nyugdíjasok áldozatos anyagi hozzájárulástól sem visszariadó feledhetetlen érdeme és a társadalom jólfelfogott érdeke lenne, hanem a közügyek felelős képviseletét is jelentené. Amelyik kormány törvénybe iktatja, történelmet fog írni. Külpolitikai hasznáról nem is beszélve: ha az egészségügy hivatalosan elismert és elviselt korrupcióját megszüntetnék, az ország besorolása a balkáni szintről egy csapásra az európai átlaghoz közelítene. Az országok megítélésében a korrupciós lista szerinti besorolásnak komoly szerepe van, így ezen intézkedés pozitív hatása hatalmas előrelépést jelentene. Nemcsak a listán, a világgazdaság aktív szereplőin keresztül a köztudatban is. Kell ennél több?

Az államkassza
is jól járna a megemelt orvosi fizetésekkel, mert milliárdos nagyságrendű áttekinthetetlen, adózatlan jövedelmek válnának láthatóvá, adózottá, az állami bevételeknél kalkulálható tényezővé. Bőven fedezné a nyugdíjasok betegbiztosításából központi átvállalásra kerülő 5%-os részt, talán még többet is. Az orvosok pedig szakterületüktől függetlenül, pénzügyi manőverek nélkül is rentábilis és rendszeres havi jövedelemmel számolhatnának. Anyagi előnytől függetlenül, önérdektől nem vezérelve, teljes munkaidejükben a gyógykezeléssel foglalkozhatnának, nem egy drágább gyógymódra vagy kevésbé indokolt műtéti beavatkozásra való rábeszéléssel, illetve meggyőzéssel telne az idejük. A kellően felvilágosított beteg a gyógyításban partner, aktív résztvevő lenne, nem pedig a számára félig sem tisztázott, esetleg kínzásnak vélt különféle műveletek kényszerű elviselője. Eleve több idő jutna a gyógyítást és a gyógyulást nagymértékben elősegítő orvos-beteg közötti kapcsolatra, tanácsadásra, sőt a gyógymód kipróbálását követő tapasztalatok megbeszélésére is. Ha a fentiek megvalósulnának, még egy hallatlanul nagy előnnyel bírna: előtérbe kerülne az egészségügyi ellátás, a gyógykezelés világszerte szolgáltatásnak minősülő jellege, szükségszerűen magával hozva ezen szemlélet hazai meghonosítását. Ez önmagában is pozitív változást jelentene.

Ha az orvosokat és a betegeket nemcsak a társadalom tagjaként tekintenék felnőttnek, hanem jövedelmüktől, pénztárcájuktól függetlenül, az egészségügyben is felnőttként kezelnék, mindenki megmenekülne a legnagyobb kíntól: a kiszolgáltatottság érzésétől. Biztosan rengetegen lennének hálásak érte.

A hálapénz privilégiuma
a pártállam múltbéli bástyáinak bebetonozott utolsó maradványa. Megérett a felszámolásra, mivel az európai normákkal teljesen összeegyeztethetetlen az országos méretű korrupció melletti kiállást érdekvédelemnek tekinteni. Vajon a fenntartása mellett állást foglalók gondolnak-e arra, mennyire idejétmúlt nézőpont megtartásáért kardoskodnak? A megvásárolható helyzeti előny kiiktatásával elismerten is befejezést nyerhetne a rendszerváltozás: újabb ok a fellélegzésre. Ha a szemléletváltozás és a megfelelő anyagi háttér együttesen az orvosi hálapénz törvényes tilalmát eredményezné, megszűnne az általa gerjesztett egzisztenciális félelem fő forrása is. Hatására érezhetően javulna a közhangulat, az egyénekre pozitív hatást gyakorolna a hálapénz felszámolását követő egészségesebb társadalom. A „hálapénz exitje“ utáni élet nemcsak az egészségügyi kiadásokra lenne jó hatással, hanem a páciensek egészségére és közérzetére is. A tisztább közélet és egészségesebb társadalom megteremtése érdekében a határozott, bátor kiállás és a felvilágosításba fektetett energia hamarosan megtérülne. Nem kizárt, hogy a tenniakarás méltánylásaként a hálátlan hálapénz téma helyét a kedvező megoldás jóleső tudomásul vétele töltené be.

Ha az akarat nem fog hiányozni a kórosan elterjedt korrupció felszámolásához és a közélet jogorvoslattal történő megtisztításához, az is megeshet, hogy a hatásfok nélküli terápiás kísérleteket követő radikális, törvényes beavatkozást túl nem élő hálapénz tartósan hálás téma lesz. Következetes végrehajtással még a hálához is köze lehet...

Legyen szerencsénk!

2004. március

© Intakt.hu

Kapcsolódó anyag:

A betegbiztosítás német modellje